Hamarosan már emberek agyába ültethetik a Neuralink agyi chipet

Előző nyáron egy élő malacokon mutatták be a 2016-os alapítású Neuralink által létrehozott chipet, és azt is, hogy az eltávolítása sem jár maradandó károsodással.
Emberek agyába is ültethetik hamarosan az agyi chipeket

Az agyba ültetett Bluetooth-kapcsolattal is rendelkező mini számítógépet előző nyáron mutatták be a nagyközönségnek, de Elon Musk Twitteren elejtett szavai alapján idén, azaz egy évvel később emberi alannyal is láthatunk hasonló show-t.

A Neuralink több, mint 100 fős csapata azon dolgozik, hogy ezek a kutatások minél előbb megvalósulhassanak, a cég pedig érdekében az amerikai Élelmiszer- és gyógyszerfelügyelettel tárgyalásokat is folytat.

Az agyba ültethető számítógépek képességeiről egyelőre pontos információkat nem lehet tudni, de a sci-fik által inspirált Musknak nagy reményei vannak a készülékben, és bár a technológiai fejlettség egyelőre nem teszi lehetővé elképzeléseit, úgy véli, az orvostudománynak nagy hasznára lesz a szerkezet, ami tervei szerint korlátlanul őrzi majd emlékeinket is, illetve lehetővé teszi a gondolatolvasást, és természetesen kapcsolatba tud lépni más gépekkel. Ezt az apró chipet egyébként egy robot ülteti úgy az agyba, hogy eltávolít egy darabot a koponyából, és az így keletkezett üregbe helyezi a miniatűr számítógépet, amit aztán – ahogy minden ilyen készüléket – tölteni kell, hiszen jelenlegi üzemideje nagyjából egy nap. A Tesla-vezér nagyszabású tervei és bizakodó kijelentései a szakértők szerint túlzóak, de hamarosan talán kiderül, hogy science fiction vagy valóság, amiről Musk beszél.

Kapcsolódó cikkek

Robotok és az új világ - milyen szakmát válasszon a gyerekek, hogy ne vegyék el a robotok a munkáját?

Robotok végzik majd a munkák felét

De emberekre is szükséges lesz: adatelemzőkre, szoftverfejlesztőkre.

Emberek agyába is ültethetik hamarosan az agyi chipeket

Hamarosan már emberek agyába ültethetik a Neuralink agyi chipet

Elon Musk elképzelései szerint minél előbb megkezdődhet az embereken történő kísérletezés.