Voyager Állomás néven, 2027-ben nyílhat az első űrhotel

2019-es bemutatása óta sokat fejlődött a terv, többek közt új nevet is kapott.
Néhány évmúlva nyílhat az első űrhotel

A 24 modulból álló űrbéli hotel terveit anno a Gateway Foundation vállalat mutatta be, amit sokan elkönyveltek ekkor egy a talán távoli jövőben igen, de néhány éven belül nem megvalósítható projektként. John Blincow, a vállalat vezetője, korábbi pilóta szerint az űrutazás kora egyre közeledik. A tervek szerint az építkezés már 2026-ban elkezdődhet, hogy egy évvel később megérkezzenek az első vendégek is a gyűrű formájú szállodába.

A tervezők elképzelései szerint az űrhotel belső része, amit a 2001: Űrodüsszeia című film elrettentő példája segített megalkotni, egy földi luxushajóéhoz hasonlóan lesz majd kialakítva, és minden földi jóval fel lesz szerelve. A redukált gravitációról a tervek szerint az űrhotel mozgása gondoskodik majd, ahogy a gyűrű alakú építmény forog. Ez a szimulált gravitáció nem pont olyan lesz, amit a Földön megszokhattunk, de az utasok számára izgalmas lehet kipróbálni a súlytalansághoz hasonló állapotban néhány megszokott mozgásformát kicsit másként. A Voyager Állomás belsejében így nem lesz gravitáció, de kifelé haladva egyre nő az.

A luxushotelben egyébként nem terveznek mindent teljesen „földiesíteni”, így a tervek szerint az étteremben majd a megszokott űrhajós ételeket is kínálják, persze csak azoknak, akik megengedhetik maguknak az egyelőre igen borsos jegyárat.

Kapcsolódó cikkek

Emberek agyába is ültethetik hamarosan az agyi chipeket

Hamarosan már emberek agyába ültethetik a Neuralink agyi chipet

Elon Musk elképzelései szerint minél előbb megkezdődhet az embereken történő kísérletezés.

Digitális embereket alkothatunk a MetaHuman Creator segítségével

Valósághű digitális embereket alkothatunk percek alatt

Az idén megjelenő szoftver segítségével teljesen élethű embereket lehet létrehozni a böngészőben.